2018. január 15., hétfő

ELŐTÉRBEN A NEMZETI TANÁCSOK



 „Tiltakozás” és kezdeményezés
Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (96.)

2017. december 29.
Mímelt tiltakozás
Magyar Nemzeti Tanács (MNT) évzáró ülésén módosította a 2017-es költségvetését, aminek értelmében a tavalyi évben 1,2 milliárd dinár állt rendelkezésére, 2018-ban pedig összesen 1,59 milliárd dinárból gazdálkodik.
Feltűnő például, hogy az alkalmazottakkal kapcsolatos kiadásokra 44 770 000 dinárt irányoz elő a testület idei költségvetése. A tudósításokból hiányzik viszont az adat, hogy hány foglalkoztatottja van az MNT-nek és mennyi a havi fizetésük. Már csak a testület lehetséges elbürokratizálódása miatt és azért is, mivel az MNT „szakszolgálata” nem éppen a kiváló munkavégzéséről vált ismertté.
Az áruk és szolgáltatások igénybevételéből származó kiadásokra 150 218 535 dinárt, a támogatásokra és egyéb transzferekre 1 363 930 411 dinárt, egyéb kiadásokra 8 246 154 dinárt, adminisztratív költségvetési transzferekre és tartalék eszközökre 396 298 dinárt, míg alapeszközökre 27 323 386 dinárt terveztek az idei évre.
Jó lenne tudni, hogy mit takar az „egyéb transzferek”, az „egyéb kiadások” és az „adminisztratív költségvetési transzferek” kifejezés, amire nem kis összegeket láttak elő.
Hatalmas összeggel rendelkezik az MNT. Kérdés viszont, hogy ezt az összeget mennyire költik célszerűen, ésszerűen és milyen eredménnyel? Érdemes volna ezért alaposabban elemezni az MNT költségvetését. Ezzel azonban ez ideig – talán egyedül Tari István tanácstag kivételével –nem foglalkoztak eleget, és főleg nem kellő alapossággal.

Szavazás az MNT-ben

Az ülés kuriózuma mégis, hogy a tanács – Hajnal Jenő elnökösödése óta első alkalommal – elfogadta az ellenzék sürgősségi előterjesztését és „megvitatta a nemzeti tanácsi törvény módosításának egyes vitatható pontjait”.
Hajnal Jenő, az MNT elnöke felszólalásában „tiltakozott a nemzeti tanácsok működésének kétnyelvűvé válása ellen”. Elmondta, hogy „az MNT nem ért egyet a hatáskörök fogalmának megszüntetésével, azok jogosítványokra való módosításával sem”. Az MNT tiltakozik az ellen is, hogy a törvényjavaslat értelmében a tartomány és az önkormányzatok nem ruházhatnak át jogosítványokat a nemzeti tanácsokra és a kiemelt jelentőségű intézmények területi korlátozása ellen is – tette hozzá Hajnal.
Jellemző viszont, hogy az elnök, minden MNT-s „tiltakozás” után – a már ismert stílusában – talált valami magyarázatot, amivel tompította ezeket. Szerinte „alaposan körül kell járni a kérdést, ugyanis egyes javaslatok támogathatóak, mások viszont nem”.
Mondókájából lényegében az derül ki, hogy „a kérdéses megoldások sem önkényes, hanem közvetlen következményei a szerb alkotmánybíróság 2014. január 6-ai döntésének”. Ebből a mímelt tiltakozásból sajnos a konklúzió, hogy nem várható érdemi változás a nemzeti tanácsokról szóló törvénymódosításban. Legalábbis nem az MNT követelésére. (Kérdés az is, hogy ezek egyáltalán eljutottak-e az illetékes minisztériumhoz?)
A képviselők egyetértettek ugyan abban, hogy „a törvényjavaslat nem tökéletes”, viszont az Magyar Mozgalom (MM) beadványát „a többség elvetette, mivel úgy vélik, hogy a közvita során beterjesztett javaslatok és a törvényalkotási folyamatban hangoztatott ellenvetések nyomán bizonyos mértékben javul majd a tervezet”.[1] Hogy ez a „bizonyos mérték” mit jelent, az rövidesen tapasztalni fogjuk.
Ezzel a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szavazógépezete a testületben ismételten bizonyította, hogy képtelen a vajdasági magyarok érdekeinek kifejezésére, még kevésbé pedig a képviseletére.


2018. január 4.
Bosnyák kezdeményezés
Dr. Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács (BNV/BNT) elnöke levelet intézett Sem Fabrizihoz, az Európai Unió (EU) küldöttségének vezetőjéhez a Szerb Köztársaságban, amelyben találkozót kér „a Szerbiában élő bosnyákok helyzetének rendezésére vonatkozó kezdeményezések és követelések megvitatására”.[2] 
A levél rámutat, hogy „az EU demokratikus mércéivel összhangban nem fogadható el a nemzeti kisebbségek helyzetéről való döntéshozatal az ő részvételük nélkül. Ebből az okból kifolyólag, a Tanács követeli Szerbiának az Európai Unióhoz való 23. és a 24. tárgyalási fejezettel kapcsolatos és a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésére vonatkozó cselekvési terv egyes részeinek a megváltoztatását”.[3]

Dr. Sulejman Ugljanin a január 5-i sajtókonferencián

Az ilyen cselekvési terv, hangoztatta levelében a Tanács elnöke, „nem nyújt a bosnyákoknak semmilyen reményt, sem távlatot a vitális kérdéseik megoldására, mivel a bosnyák népnek, amely Szerbiában kisebbséget képez, sok felgyülemlett és nagyszámú megoldatlan problémája van, mint például az eltűnt bosnyákok kérdése, az emberrablások, a Szandzsáki bosnyákok ellen elkövetett tömeges bűncselekmények, amit a kilencvenes évek állami terrorja eredményezett, valamint a bosnyák nép és Szandzsák megoldatlan státusa”.[4]  
A január 5-én tartott sajtókonferencián Ugljanin hangoztatta, hogy „a Jean-Claude Juncker ral, az Európai Bizottság elnökével és Johannes Hahnnal, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal folytatott levélváltásból arra következtetésre jutottak, hogy „az Európai Unió nincsen pontosan vagy egyáltalán nincsen tájékoztatva a BNT tevékenységéről a csatlakozási tárgyalások alatt”.[5]
Van-e valakinek tudomása arról, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezett bármit is az európai intézményeknél a délvidéki/vajdasági magyarok helyzetének rendezése érdekében?

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. január 15.


[1] Az idézetek Basity Gréta A Magyar Nemzeti Tanács elfogadta a jövő évi költségvetését c. írásából vannak. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22072/A-Magyar-Nemzeti-Tanacs-elfogadta-a-jovo-evi-koltsegveteset.html, 2017. december 29. [18:22]

Lásd még a Szabad Magyar Szó MNT: Nő a költségvetés, csökkennek a hatáskörök c.
2017. december 30. 21:22) és P. E. Évet zárt az MNT c. írását (Magyar Szó, 2017. december 30. 1. és 5., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3564/kozelet_politika/176533/%C3%89vet-z%C3%A1rt-az-MNT.htm, 2017. december 30. 08:02 >> 2017. december 30. 12:00)
[2] EU da razmotri inicijative i zahtjeve Bošnjaka [Az EU vitassa meg a bosnyákok kezdeményezéseit és követeléseit]. http://www.bnv.org.rs/eu-da-razmotri-inicijative-i-zahtjeve-bosnjaka/#more-16907, 2018. január 4. Lásd még S. N.: Akcioni plan ne pruža nadu Bošnjacima [A cselekvési terv nem nyújt reményt a bosnyákoknak]. Danas, 2018. január 5. 7.
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Neophodna revizija akcionog plana za manjine i nacrta manjinskih zakona [Szükséges a nemzeti kisebbségi terv és a nemzeti kisebbségi törvénytervezetek felülvizsgálása]. http://www.bnv.org.rs/neophodna-revizija-akcionog-plana-za-manjine-i-nacrta-manjinskih-zakona-2/#more-16915, 2018. január 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése