2017. november 8., szerda

Brantner:

Szerbiában a szerb a hivatalos nyelv, attól még maga beszélhet magyarul, csak nem velünk

 
  

 

Az osztrák tulajdonú, törökbecsei székhelyű Brantner cégnek annak idején az önkormányzat vezetése úgy adta oda a szemételszállítást, hogy azzal tönkretette a helyi Komunalac közvállalatnak ezt az üzemágát.

Évekig folyt a háborgás, sőt pereskedés is volt, főleg azért, mert a cég el nem végzett szolgáltatásokra is rengeteg díjat szabott ki. A titkosított szerződésbe végezetül – korlátozottan és felügyelet mellett – betekinthetett néhány kiválasztott ellenzéki, és volt mit látniuk. A vezető jogász-ügyvéd-bírónak számító felelős vezető a szerződés aláírásával
olyan előnyöket adott a Brantnernek, hogy ezentúl történhet bármi, abból a cég csak röhögő nyertesként kerülhet ki, a közösség meg majd nyögheti évekig az egésznek a következményeit.
A rossznyelvek mindezek fényében képesek olyan képtelenségeket terjeszteni, hogy pl. hogy az egykori első ember rendszeres teleléseit a cég szokta gálánsan fizetni…
Nos, ettől a tenyérbemászó cégtől érkezett a napokban a csatolt gyalázatos levél, ahol az ügyfelet (a nevét természetesen lehagytam a tetejéről) egy „felelős” személyt játszó műveletlen bunkó alak kioktatja valamiből, amiről egyébként neki magának lila dunsztja sincs.
Az ügyfél perben-haragban áll a céggel – már be is perelték őt, de a bíróság se á-t, se b-t nem mondott, nagy bölcsen fekteti az ügyet –, mert nem hajlandó fizetni a két unokája után, akik évek óta Magyarországon élnek. Ennek bizonyságául három évvel ezelőtt magyarországi munkáltatói igazolásokat nyújtott be. Mostanában kiderült, hogy akkor az a levele nagy valószínűséggel a szemetescég szemétkosarában végezte. Elküldte tehát újra (fénymásolatban) az ominózus igazolásokat egy magyar nyelvű levél kíséretében. Érdemi intézkedés helyett és a nemakarás alibijéül (aminek, mint tudjuk, nyögés a vége) erre kapta a mellékelt gyalázatot.


A levélben a cég megemlíti, hogy a levél csatolmánya nemzetiségi nyelven van írva (értsd: magyarul – a szerk.) és a levélben emlékeztetni szeretnék, a kedves felhasználót ha elfelejtette volna, hogy ez még mindig Szrbija bre, és itt még mindig a szerb nyelv a hivatalos. Persze attól még a tisztelt felhasználó beszélhet magyarul, ehhez minden joga megvan. Esetleg otthon a négy fal között, hogy a Brantnert ezzel meg ne zavarja? 
Az ügyfél számtalanszor fordult már az önkormányzatban is a téma szerint illetékes személyekhez, de úgy látszik, csodálatos módon nagyon sokan a cégnek vannak lekötelezve, nem akikre esküt tettek: a lakosságnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése