2016. január 26., kedd

A Magyar Mozgalom tagjai közösen védekeznek a VMSZ vádjaival szemben


Az érintett párttagok egyben fegyelmi eljárást indítványoznak Pásztor István ellen

 

A Magyar Mozgalom tagjai közösen védekeznek a VMSZ vádjaival szemben
A megjelentek közös beadványt adtak át a Fegyelmi Biztottságnak
Tömegesen jelentek meg a Magyar Mozgalom (MM) tagjai a Vajdasági Magyar Szövegség (VMSZ) székháza előtt a hétfői fegyelmi eljárások időpontjában. Mint ismeretes, a VMSZ elnökének, Pásztor Istvánnak kezdeményezésére fegyelmi eljárás indult az MM-ben részvevő párttagok ellen.
A párt Fegyelmi Bizottsága mára idézte be a Magyar Mozgalom tagjait, akik együttesen jelentek meg a szabadkai Magyar Ház előtt, ahol közös beadványt adtak át a bizottságnak, valamint fegyelmi eljárást kezdeményeztek a párt elnöke, Pásztor István ellen.
Maglai Jenő elmondta, hogy azok a VMSZ-tagok, akik egyben a Magyar Mozgalom alapítói vagy aktív tagjai, egy közös beadványt adtak át a Fegyelmi Bizottságnak, amelyben elvitatják az eljárás megalapozottságát. A közös beadványt mintegy 50-60 érintett írta alá, de ettől több ember ellen indult fegyelmi eljárás. Maglai szerint sokan nem tudtak jelen lenni munkahelyi kötelezettségeik miatt, de ez a közös fellépés azt igazolja, hogy a MM tagjai között összetartás van és nincs értesülésük arról, hogy bárki is megbánta volna, hogy a mozgalom tagja lett.
„Remélem, a Fegyelmi Bizottság figyelembe veszi azokat az érveket, amelyeket védekezésünkben tételesen felsoroltunk. Továbbra is azt gondoljuk, hogy ez a viselkedés, amelynek keretében először Varga László ellen indítottak fegyelmi eljárást, majd a városi képviselő-testületben platformot alakító képviselők ellen, most meg további emberek ellen, csak bomlasztani fogja a VMSZ-t és a magyar közösséget is – nyilatkozta Maglai. Hozzátette, a beadványban továbbra is tárgyalásokra hívják a párt vezetőségét ezen kérdések rendezésével kapcsolatban.
A fegyelmi eljárás jogi megalapozottságával kapcsolatban Maglai úgy fogalmazott, hogy annak semmilyen alapja sincs, mindaddig, amíg a tagok valamelyike nem jelenik meg valamilyen választási listán.
A párt Fegyelmi Bizottsága nem csak párttagokat, hanem úgynevezett támogató tagokat is beidézett, köztük dr. Korhecz Tamást is, aki elmondta, úgy látszik akkora a gyűlölet, hogy a VMSZ elnöke szem elől tévesztette, hogy támogató tagokat nem lehet fegyelmi eljárás alá vonni. Mint elmondta: úgy látszik, akkora a bosszúvágy és az indulat, hogy a betűk összemosódtak és még arra sem terjedt ki az „ügyészek” figyelme, hogy a párt statútumának rendelkezéseit elolvassák ‒ fogalmazott Korhecz.
A védekezés átadásával párhuzamosan indítványozták a Pásztor István elleni fegyelmi eljárás elindítását a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai helyi szervezetének és a Magyar Mozgalomnak tagjai ‒ jelentette be Joó-Horti Lívia, az MM egyik társelnöke. Szavai szerint Pásztor nem teljesítette a magyarcsernyei közgyűlésen tett választási ígéreteit, miszerint a párt nyitottá válik, teret kap a politikai pluralizmus, a többszólamúság, újfajta, együttműködő, szakmai „szerződések” jönnek létre a vajdasági magyar intézményekkel. A folyamatos fegyelmi eljárásokkal, a döntéshozatal mechanizmusának átalakításával, a megfélemlítéssel nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetség, de a vajdasági magyar közösség ellen indított hadjáratot a párt elnöke ‒ mondta Joó-Horti.
A csantavéri Domonkos Gábor hangsúlyozta, hogy VMSZ-esként eddig is tagja volt más civil szervezeteknek, nem tartja jogszerűnek a mostani eljárást. Mint fogalmaz, már rég ki kellett volna őt zárni, ha ez az indok elfogadható. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy akkor sem változtatna az álláspontján, ha az MM indulna a választásokon. Magyar emberként egyértelműnek tartotta, hogy csatlakozzon a VMSZ-hez, amint fogalmazott, most csalódott, hiszen a történtek alapján látszik, hogy nem kell mindenki a pártba ‒ fogalmazott Domonkos.
Basity Gréta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése